„A TALAJ ÉLETE – amit egy szelvény el tud mondani magáról” országos figyelemfelkeltő kampánynap

Médiamegjelenések, sajtóközlemények a teljesség igénye nélkül:

***************************************************************************************************
2024. március 20-án a Magyar Talajtani Társaság országos figyelemfelkeltő kampánynapot szervez „A TALAJ ÉLETE – amit egy szelvény el tud mondani magáról” címmel. Lényege, hogy felhívja a figyelmet a termőtalajaink állapotára és fontosságára.

A Társaság talajtanos szakemberei a kampányba bekapcsolódó helyszíneken talajszelvényt ásnak ki, és azokat mindenhol az országban délelőtt 10 órától bemutatják, leírják, mesélnek a talajról, annak működéséről, és természetesen válaszolnak a megjelentek kérdéseire.

Az MTT szeretné, ha minél szélesebb társadalmi kört sikerülne aktivizálni, ezért várja olyan cégek, oktatási és egyéb intézmények, baráti körök, kertbarátok, erdőjárók, lakóközösségek, szakigazgatási intézetek és mezőgazdasági termelők, gazdaságok, és akár az agrármédia képviselőinek jelentkezését, akik fontosnak tartják a talajtani ismeretek terjesztését és a talajtan népszerűsítését.
A program kiemelt célja, hogy élményszerű módon, szakemberektől kapjanak laikusok, érdeklődők olyan információt a talajról, ami ráirányítja a figyelmet annak fontosságára.
A kampánynapra az alábbi linken keresztül, a táblázatban kért adatok megadásával lehet jelentkezni: https://docs.google.com/…/1TOYiPgaZ7BRAaDMT5MsL…/edit…
  1. Amennyiben új helyszínt regisztrál, kérjük töltse ki értelemszerűen a táblázatot. Ha nincs még megállapodása szelvényleírást végző talajtanos szakemberrel, az erre vonatkozó igényét a táblázat „L” oszlopának „Megjegyzés” rovatában jelezze.
  2. Amennyiben egy már meglévő helyszínhez csatlakozna csoportjával, kérjük vegye fel a kapcsolatot a helyszín kapcsolattartójával („C” oszlop), a „D” és „E” oszlopok mezőiben megadott elérhetőségek valamelyikén.

További részletekkel, ill. a bekapcsolódó helyszínekkel kapcsolatban folyamatosan jelentkezünk, érdemes a kampánynap facebook esemény linkjét is nyomon követni: https://fb.me/e/4e3EfMMEl

Tájékoztató levél_2024.03.08.

Talajszelvény-készítési kisokos, videós kézikönyv: Így készíts, és elemezz talajszelvényt | Íratlan szabályok és praktikus tanácsok Dobos Endrétől

Az MTT Talajbiológia Szakosztály poszterei a talajéletről, szíves felhasználásra:
Talajbio-lapok_1-biológia a talajban
Talajbio-lapok_2-mezei vizsgálatok
Talajbio-lapok_3-víz és talajélet
Talajbio-lapok_4-mit mutatnak a gyökerek
A poszterek bárki által kinyomtathatók, a talajélettel kapcsolatos információkat akár így is lehet követni az egyes helyszíneken, természetesen az adott szelvényhez igazítva.

Webinárium:
Ha személyesen nincs lehetőség  bekapcsolódni a programba, akkor érdemes csatlakozni „A talaj élete” Agroinform Webináriumhoz, mert élőben, körkapcsolásos formában közvetítik a helyszíni történéseket. A webinárium ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a jelentkezési űrlap elérhető itt.

Az eseményre regisztrált közel félszáz helyszín.

Ne csak a felszínt (L)ásd!

Az ELKH ATK Talajtani Intézet szeptemberben új citizen science programot hirdetett meg „Ne csak a felszínt (L)ásd!” címmel, amely arra fókuszál, hogy egy mini talajszelvény kiásásával és a háztartásban megtalálható anyagokkal és eszközökkel bárki meghatározhassa talajai különböző fizikai-kémiai tulajdonságait és felfedezhesse a benne élő talajlakó állatokat. További cél, hogy ezen vizsgálatok adataiból háttérinformációkat gyűjtsenek az előző programban (Alsóban az élet) elásott alsónadrág lebomlásának értelmezéséhez, értékeléséhez. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Talajos interaktivitások…

Az elmúlt 2 évben kevésszer sikerült eljutnunk olyan helyekre, ahol nagy érdeklődéssel szoktak lenni a talajos ismeretterjesztő foglalkozásaink iránt. Idén végre számos rendezvényre sikerült eljutnunk, ahol a már hagyományosnak tekinthető kicsiket-nagyokat „megmozgató” interaktív talajos bemutatókkal és beszélgetésekkel vártuk az érdeklődőket. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Stefanovits Pál emléktúra

A MATE Talajtani Tanszéke és az MTT Talajgenetika és Talajtérképezési Szakosztálya emléktúrát szervez Stefanovits Pál 101. születésnapja alkalmából. A túra Stefanovits Pál mátrai talajszelvényeit látogatja majd, így reményeink szerint legalább 3 szelvényt tárunk fel.

A találkozót a híres „Mátra 21” szelvény közelében (a 24-es útról, balra, Galyatető irányába kb. 1km) tervezzük 2021. november 25-én, 10.00-kor.

További információk a létrehozott Facebook eseménynél is olvashatóak …

illetve az Események menüpont alatt …

Ha az időjárás és a lelkesedés engedi, akkor sötétedésig tervezzük a programot. A parkolási lehetőséget a várható jelentkezők száma függvényében, később adjuk meg, a pontos útvonal tervvel és a további részletekkel.

Kérjük, hogy előzetes részvételi szándékukat e-mailen jelezzék a szervezőknek, megadva a résztvevők és a járművek számát!

Szeretettel várva az érdeklődőket,

Michéli Erika (MATE Talajtani Tanszék) micheli.erika@uni-mate.hu

Dobos Endre (MTT Talajgenetika és Talajtérképezési Szakosztálya) ecodobos@uni-miskolc.hu

Stefanovits Pál-emléktábla avatás

Az őszi tervekre vonatkozó augusztusi Hírlevelünkben már jeleztük, hogy a pandémia miatt tavaly elmaradt Stefanovits Pál-emléktábla avatásra most végre sor kerül, melyet Stefanovits Pál 101. születésnapjára tervezzük. 

Az avatás időpontja: 2021. november 24. 14.00 óra, helyszíne: Budapest,
Frankel Leó út 9. számú ház előtt.

Nagyon reméljük, hogy a pandémia mostani 4. hulláma nem hiúsítja meg, így mindenkit szeretettel várunk!

 

III. Extrém Talajtani Tábor – Dobos Endre interjú

Idén immáron harmadik alkalommal került megrendezésre az Extrém Talajtani Tábor, Dobos Endre vezetésével, ami a korábbi évekhez hasonlóan most is nagy siker volt. Endrével készült egy rövid riportfilm, mely egyfajta betekintés az eddigi tábori életbe, illetve előretekintés a jövőbe, miszerint mennyire fontosak az ilyen és ehhez hasonló gyerekeket és fiatalokat megszólító terepi, interaktív „foglalkozások”!

A képre vagy ide kattintva megtekinthető a teljes film…

 

 

 

Talajok a Sasoló táborban

Kocsis Zsuzsa, a Sasoló természetismereti tábor vezetője, szervezője idén (is) meghívott minket, hogy a tábor keretein belül tartsunk a gyerekeknek talajos foglalkozásokat. Idén sikerült elmennünk, így a tábor 4 hete alatt négyszer is ott lehettünk, hogy beszélgessünk, ismerkedjünk a talajokkal kapcsolatban. Nagyon jó hangulatú délelőttök voltak, s még nagyobb élmény volt, hogy a táborozó gyerkőcök igen nagy érdeklődéssel hallgatták az előadókat, kíváncsiak voltak a talajok fizikai, kémia és biológiai tulajdonságai iránt, illetve igen széles körű tájékozottsággal meséltek a talajok funkcióival kapcsolatban.

Reméljük jövőre is lehetőségünk lesz elmenni a táborba, mert Mi nagyon élveztük.

Pár pillanatkép a tábor talajos foglalkozásairól:

Stefanovits Pál – emlékdíj: Csákiné Dr. Michéli Erika

A családdal egyetértésben, az MTA Agrártudományok Osztálya, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Magyar Talajtani Társaság Stefanovits Pál – emlékdíjat alapított a tudós születésének 100. évfordulója alkalmából. A Díjjal, a talajtani szakmai közösség javaslatára, olyan szakember tüntethető ki, aki a talajtan oktatása, kutatása és gyakorlati alkalmazása területén hosszú időn át elmélyült, magas színvonalú munkát végez. A beérkezett előterjesztések alapján 2020-ra a Díjat a döntéshozó kuratórium Csákiné Dr. Michéli Erikának ítélte. Tiszta szívből GRATULÁLUNK!

Csákiné Dr. Michéli Erika

 

A 2020-as és a 2021 évi díjak átadására egyidőben kerül sor, idén decemberben. A kuratórium 2021. szeptember 30-ig várja a jelöléseket a 2021-es évi díjazottra a talajtanitarsasag@gmail.com címre.

A szakmai életműre vonatkozó, legfeljebb 2 oldalas előterjesztéseknek tartalmaznia kell:

  • A Jelölt neve, születési ideje
  • Szakmai pályafutásának leírása, mely a díj odaítélését indokolja
  • A javaslattevő(k) neve, aláírása.

A kuratórium a megadott határidőig beérkező jelölésekkel együtt a korábban beérkezett, nem díjazott jelöléseket is értékeli, ha a korábbi előterjesztések idei megerősítését a javaslattevők kérelmezik.