Stefanovits Pál Emlékdíj 2023 – Birkás Márta

Az idei Stefanovits Pál Emlékdíj átadó ünnepségre december 12-én 10 órától került sor a MATE Gödöllői Campus Rektori Dísztermében. A beérkezett előterjesztések alapján a döntéshozó kuratórium a díjat 2023-ban Birkás Márta professzorasszonynak ítélte. A díjazottnak ezúton is gratulálunk!

Percze Attila, Dobos Endre, Posta Katalin és Rajkai Kálmán, középen a díjazott Birkás Mártával.
Fotó: Goddard Paula/MATE

A díjátadó ünnepséget Michéli Erika, az MTA lev. tagja, a MATE Talajtani Tanszékének vezetője nyitotta meg. Ezt követően köszöntőt mondott Posta Katalin, a MATE Tudományos és minőségbiztosítási rektorhelyettese, valamint az alapító szervezetek képviseletében Rajkai Kálmán, az MTA Agrártudományok Osztálya akadémikusa. Ezt követően Dobos Endre, egyetemi tanár, az MTT elnöke előadásában hallgathatták meg a résztvevők, hogy a talaj hogyan köt össze tanárokkal, kollégákkal, barátokkal, társadalommal, szférákkal, az élettel és a természettel. Az idei díjazott életútját és munkásságát Percze Attila, egykori tanítvány, a MATE NTTI docense mutatta be. Ezt követően sor került az Emlékdíj ünnepélyes átadására, majd pohárköszöntők sora és állófogadás zárta a rendezvényt. Külön érdekesség, hogy az eddigi Stefanovits Pál díjazottak közül hárman is jelen voltak az eseményen.

Birkás Márta, a 2023. év Stefanovits Pál Emlékülés díjazottja.
Fotó: Goddard Paula/MATE

Szabóné Kele Gabriella, Birkás Márta, Michéli Erika – Stefanovits Pál emlékdíjas hölgykoszorú
Fotó: Goddard Paula/MATE

 

A teljes képgaléria megtekinthető itt. Képek: Goddard Paula/MATE

 

 

A 2022-es év talaja…

Magyarország talaja 2022 – Fotó: Agrárminisztérium ( Pelsőczy Csaba)

…a herceghalmi mészlepedékes csernozjom. A szelvény “leleplezésére” december 5-én hétfőn, a Talaj Világnapján került sor az Agrárminisztériumban, a “Magyarország talaja 2022” szakmai konferencia keretein belül. A Magyar Talajtani Társaság és az Agrárminisztérium együttműködésének köszönhetően a szelvényt a tárca épületében kiállítják, az év talaját pedig jövőre is megválasztják majd. A rendezvényen Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár közölte: az Agrárminisztérium minden eszközzel támogatja a talajtudatos gazdálkodást. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Idén is kiosztásra kerül a Stefanovits Pál-emlékdíj

A családdal egyetértésben, az MTA Agrártudományok Osztálya, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Magyar Talajtani Társaság Stefanovits Pál-emlékdíjat alapított a tudós születésének 100. évfordulója alkalmából. A Díjjal, a talajtani szakmai közösség javaslatára, olyan szakember tüntethető ki, aki a talajtan oktatása, kutatása és gyakorlati alkalmazása területén hosszú időn át, elmélyült, magas színvonalú munkát végez.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Biró Borbála: Treitz Péter-emlékérem

A Hódmezővásárhelyen megtartott 2022-es Talajtani Vándorgyűlésen Tóth Tibor, az Társaság elnöke átadta Prof. Dr. Biró Borbálának a Treitz Péter-emlékérmet.

Biológus, ökológus, mikrobiológus, egyetemi tanár. 1975–1980 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karának biológus szakos hallgatója volt, ahol okleveles biológus lett. 1983-ban doktori fokozatot szerzett, 1989-ben biológiai tudományok kandidátusa, 1997-ben a biológiai tudományok doktora, 2008-ban MTA doktora címet szerzett.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Stefanovits Emlékülés és díj átadó

A Stefanovits családdal egyetértésben az MTA Agrártudományok Osztálya, a Szent István Egyetem jogutódja, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, valamint a Magyar Talajtani Társaság „Stefanovits Pál-emlékdíjat” alapított 2020-ban, Stefanovits Pál, a talajtan tudós születésének 100. évfordulója alkalmából. A díjat kezelő kuratórium a talajtan szakmai közösségének javaslata alapján évenként ítéli oda olyan kiemelkedő szakembernek, aki a talajtan oktatása, kutatása és gyakorlati alkalmazása területén hosszú időn át, elmélyült és magas színvonalú munkát végzett.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….