Talajos interaktivitások…

Az elmúlt 2 évben kevésszer sikerült eljutnunk olyan helyekre, ahol nagy érdeklődéssel szoktak lenni a talajos ismeretterjesztő foglalkozásaink iránt. Idén végre számos rendezvényre sikerült eljutnunk, ahol a már hagyományosnak tekinthető kicsiket-nagyokat „megmozgató” interaktív talajos bemutatókkal és beszélgetésekkel vártuk az érdeklődőket. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az 50. Föld Napja

Éppen ma 50 éve, hogy elindult a Föld napja mozgalom. S bár a mostani helyzetben sajnos mi sem tudunk részt venni olyan rendezvényeken, ahol a talaj fantasztikus világát be tudjuk mutatni, ahol az emberek akár közvetlen kapcsolatba is kerülhetnek a talajokkal, megismerkedhetnek azok tulajdonságaival és funkcióival, de így is sok mindent tehetünk a Földért: gondoljuk végig mit is jelent igazán az a szó, hogy TALAJ!

A talaj, mint központi, aggregáló környezeti elem védelme kiemelten fontos a Föld fennmaradásának, az emberiség élhető jövőjének szempontjából, így mint ez idáig is, minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy megértessük, megszerettessük az emberekkel, az emberiséggel a talaj jelentőségét, magát a talajt. Talán ennél jobban nem is lehet összefoglalni, mint Stefanovics Pál professzor úr talajvédelmi tízparancsolatának utolsó bekezdésével: „Ne feledd, a talajon nem csak állsz, hanem élsz is!„.

1970-ben kezdődött

Az első Föld napján, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én 20 millió amerikai emelte fel szavát a természetért. Ez a történelmi jelentőségű esemény az Egyesült Államokban – és az ország határain túl is – fontos változásokat hozott: az USA-ban szigorú törvények születtek
a levegő és a vizek védelmére, új környezetvédő szervezetek alakultak, és több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre.

1990-ben világmozgalommá vált

Húsz évvel később Denis Hayes és barátai, az ökológiai válság jeleit – a bioszféra pusztulását, az ipari szennyezést, az őserdők irtását, a sivatagosodást, az üvegházhatást, az ózonlyukakat, a veszélyes hulladékokat, a túlnépesedést, a savas esőt, az óceánok szennyezettségét stb. – látva kezde-ményezték, hogy az 1990-es évek a környezet évtizedeként a közös felelősségre hívják fel a figyelmet.

Ennek érdekében Denis Hayes és barátai 1989-ben Kaliforniában létrehozták a Föld Napja Nemzetközi Hírközpontot, és havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy a városi tömeg-felvonulásoktól kezdve szabadegyetemi előadásokig, faültetéstől a hulladékok újrahasznosításának megszervezéséig, a nemzetközi hírközlési rendszerek bevonásától falusi majálisokig sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját a világ minden országában, a környezetbarát, fenntartható társadalom közös vágyával. Több mint 140 ország 200 millió környezetért aggódó polgára, civil szervezetek válaszoltak felhívásukra, és városok, falvak, iskolák, környezetvédő szervezetek mind-mind saját programmal, a legkülönfélébb módon tették emlékezetessé és világméretűvé ezt a napot.

Magyarország az elsők között csatlakozott

A felhívásra Magyarországon környezetvédők 1990-ben megalapították a Föld Napja Alapítványt, és hírközpontot is létrehoztak az első magyar Föld napja eseményeinek koordinálására. Felhívásukra kis falvakban és nagyvárosokban egyaránt sokan jelentkeztek…

Forrás: Föld Napja Alapítvány

További információk itt olvashatók, a Earth Day hivatalos weboldalán...

Ez a kisfilm nem most készült, de igen látványosan összegzi a talajok jelentőségét a Föld, de még inkább az emberi szemszögéből: Let’s Talk about Soil – magyar felirattal

 

Föld Fesztivál az Állatkertben

A Fővárosi Állatkertben megrendezett Föld Fesztiválon az MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet illetve a Magyar Talajtani Társaság 2019-ben is együttesen képviseltette magát, a korábbi évek hagyományainak megfelelően.

Célunk, hogy a Talajok Nemzetközi Évtizedében (2015-2024) kiemelten felhívjuk a figyelmet a talajok jelentőségére, miszerint a talajon nem csak állunk, hanem élünk is. Ennek megfelelően örömmel vettük a Budapesti ZOO felkérését, melynek keretében 2019. április 27-én és 28-án tartottunk interaktív foglalkozásokat a talajokról elméleti és gyakorlati megközelítésben, játékos feladatokkal fűszerezve. A hűvös, szeles idő ellenére is lelkes, érdeklődő gyermekek, fiatalok és idősebbek ismerkedhettek a talajok fizikai és kémiai tulajdonságaival, biológiai jellemzőivel. A látogatók apró ajándékokat, foglalkoztató füzetet, kitűzőt, hűtőmágnest, ültetni való növényt is magukkal vihettek, amelyek otthon is emlékeztetik őket a talajok fontosságára.

Pilisi Len Látogatóközpont – talajos foglalkozás

Morvai Gyöngyi, a DINPI Pilisi Len Látogatóközpont túravezetője küldött pár képet a színező és foglalkoztatófüzettel játszó gyerekekről.
„Küldöm a Te és a talaj színező és foglalkoztatófüzet gyerekeknek kiadvány használatáról készült képeket. A fotókon a Pilisszentiváni általános iskolások (Német Nemzetiségi Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola és Szakképző Iskola) harmadikos és ötödikes diákjai láthatóak, akik a Pilisi Len Látogatóközpont udvarán töltik éppen a füzetet egy délutáni természetismereti szakkör keretében.”
Köszönjük a képeket!

Föld Napja talajokkal a Pál-völgyi kőfejtőben

FÖLD NAPJA A PÁL-VÖLGYI KŐFEJTŐBEN a Magyar Talajtani Társaság részvételével

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága idén is megrendezte a Föld Napi rendezvényt a Pál-völgyi kőfejtőben, 2018. április 22-én. A gyerekeket és a felnőtteket egész napos természetismereti vetélkedő várta, illetve értékes emlékekkel és nyereményekkel gazdagodhattak az egyes állomásokat meglátogatók. Társaságunk az Oktatási és Ismeretterjesztési Szakosztály szervezésében ismertette meg a kicsiket és a nagyokat a talajtan finomságaival. Lehetőség volt gilisztát és televényférget nézni, vakondot kézbe venni, mini-talajszelvényt készíteni és hazavinni, agyagot, löszt és homokot gyurmázni. Jó indikátor volt a szelvényekhez felhasznált kis fiolák fogyása, közel száz gyerek vitt haza ilyen mini-szelvényt. Reméljük, hogy több gyermek és szülő is közelebb került egy kicsit a talajokhoz.

A talaj a Föld pohara – Föld Fesztivál az Állatkertben

A Fővárosi Állat- és Növénykert idén „A víz maga az élet” mottóval rendezte meg a Föld Fesztivált. 2018. április 21 és 22-én a Magyar Talajtani Társaság lelkes tagjai illetve az MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet munkatársai „A talaj a Föld pohara” című tematikus sátorban ezúttal is aktívan részt vettek a rendezvényen.

A már-már „szokásosnak” számító interaktív talajfizikai, -kémiai és -biológiai bemutatónk újabb elemekkel bővült, amely a talaj, mint vízraktár és vízvédelmi szempontból is nélkülözhetetlen erőforrás szerepét hivatott elmélyíteni a gyerekek, diákok és felnőtt érdeklődők számára. A foglalkozásokat ezúttal is nagy érdeklődés övezte, kisebbek és nagyobbak is örömmel merültek bele a kísérletezés-, talajtulajdonságok vizsgálata-, valamint a talajlakó állatok megfigyelésének világába.

Célunk, hogy a Talajok Nemzetközi Évtizedében (2015-2024) kiemelten felhívjuk a figyelmet a talajok jelentőségére, miszerint a talajon nem csak állunk, hanem élünk is. A Budapesti ZOO felkérését örömmel véve két napon keresztül mutattuk be a talajokat elméleti és gyakorlati megközelítésben, játékos feladatokkal fűszerezve, törekedve arra, hogy a több ezres látogatóközönség minél többet megtudjon a talajokról, illetve a talajoknak az ember életében betöltött szerepéről.

Talajok Világnapjának Ünnepe a Miskolci Egyetemen

2017. december 5-én, a Talajok Világnapja alkalmából ünnepi rendezvényt szervezett a Miskolci Egyetem és a Magyar Talajtani Társaság. Az esemény terepi programjának helyszíne az UV-domb volt, ahol a rövid megnyitót követően az újonnan kialakított egyetemi talajszelvény megkoszorúzására és a szelvény bemutatására került sor. Ezt követően a Földrajz-Geoinformatika Intézet és a Környezetgazdálkodási Intézet munkatársai a talajtani és talajmechanikai terepi mérőeszközeik használatát mutatták be az érdeklődőknek, kiemelten a talajnedvesség mérési módszereit.

A terepi bemutatót követően a Hunfalvy János teremben szakmai előadások keretében a FGI kutatói a Miskolci Egyetemen folyó talajtani kutatások, projektek céljait és eredményeit mutatták be a jelenlévőknek. Az előadások témái a mezőgazdasági talajok szerkezeti leromlásából fakadó vízgazdálkodási problémák, az Európai talajnedvesség monitoring hálózat kiépítése, és a távérzékelésen alapuló talajtani adatbázis fejlesztése során szerzett tapasztalatok voltak.

Dobos Endre

 

Föld napi forgatag és Traktorkiállás

Gödöllőn, a NAIK Mezőgazdasági és Gépesítési Intézetben 2017. április 23-án Föld napi forgatag várta a játszani vágyó gyerekeket. A kialakított állomásokon a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft., illetve a Magyar Talajtani Társaság a NAIK Mezőgazdasági és Gépesítési Intézet munkatársaival karöltve, környezeti nevelési foglalkozásokat tartottak. Az interaktív tudományos „játszóházban” a nap folyamán közel 100 résztvevő gyermek fordult meg.

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár magfelismerő játékokkal, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. hulladékgazdálkodási, zajvédelmi és természetismereti játékos feladatokkal várta a családokat.

Az Magyar Talajtani Társaság asztalainál megismerkedhettek a talajok fizikai féleségével és annak egyszerű, gyúrópróba segítségével történő meghatározásával, a földigiliszták életmódjával és azok értékes, talajjavító tevékenységével. Színes skálán mutattuk be az egyes talajok különbözőségét kémhatás alapján, mely egyben felhívta a figyelmet, a talajtermékenységet negatívan befolyásoló tényezőkre is. Nagy sikert aratott a termőréteg fontosságának hangsúlyozása végett készíthető mini talajszelvény, melyet végezetül zsebre téve haza is vihettek, illetve a hazai talajtípusokat bemutató térkép, mely puzzle formájában volt kirakható.

Fontos megemlíteni, hogy ezen interaktív családi program apropóját a 2017. évi Traktorkiállás adta, illetve az ezen a napon megrendezett Környezetvédelmi és energetikai kihívások a mezőgazdaságban című konferencia. A konferencián jelen volt többek között Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Dr. Gyuricza Csaba a NAIK megbízott főigazgatója, Dr. Gulyás Zoltán a NAIK MGI intézetigazgatója, Dr. Béres András a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. igazgatója, Molnár István az Agrár-Béta Kft. ügyvezető igazgatója, illetve Szabó László, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár főmuzeológusa, akik a tudományos ülést követően megtekintették az interaktív foglalkozások mindegyikét.

Bővebb információ: http://www.gmgi.hu/index.php?Nyelv=1&ID=136

Föld Fesztivál TALAJos szemmel

2017. április 21-23 között a Magyar Talajtani Társaság és az MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet tagjai, munkatársai kitelepültek a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, hogy a Föld Fesztiválon, TALAJban a jövőnk… címmel, interaktív talajtani bemutató keretében ismertessék meg az érdeklődőket a talajok sokszínűségével.

Az időjárás kegyes volt hozzánk, így a sátrunkhoz folyamatosan érkeztek az érdeklődők. A program keretében a gyerekek, a diákok és a rendezvény felnőtt érdeklődői négy témakörben, különböző ismereti szinteken találkozhattak a talajokkal, azok jellemző tulajdonságaival, kiemelve azok jelentőségét az emberiség és a földi élet szemszögéből:

A Talajfizikai bemutató keretében a talajok fizikai tulajdonságaival és azok jelentőségével ismerkedhettek az érdeklődők, ahol szemcseösszetétel meghatározást végezhettek gyúrás próbával, vizsgálhatták a különböző fizikájú talajok ülepedését, színt határozhattak meg Munsell skála alapján.

A Talajkémiai bemutatón a talajok kémiai tulajdonságaival és annak jelentőségével ismerkedhettek meg az érdeklődők, ahol mérhettek pH-t indikátorpapírral, sósavval mésztartalmat határozhattak meg, illetve szivárvány minden színét kikeverhették a különböző pH-jú vizes oldatokból.

A Talajbiológiai bemutató keretében a talajlakó állatok ökológiai szerepével ismerkedhettek meg a gyerekek és felnőttek, ahol talajlakó állatokat nézhettek – akár mikroszkóppal is – és/vagy simogathattak. A „magbank”-ból kiszitálhattak különböző magokat, melyeket haza is vihettek a gyerekek, hogy kicsíráztassák azokat.

Ezen felül ki lehetett rakni a „Magyarország talajai” című puzzlet, „zseb talajszelvény” lehetett készíteni, életnagyságú „talajszelvényekben” lehetett gyönyörködni, amin keresztül a kitartóbb érdeklődők megfigyelhették a talaj rétegzettségét, megérthették a tulajdonságait és azok jelentőségét.

Célunk, hogy a Föld Napján, a Talajok Nemzetközi Évtizedében (2015-2024) kiemelten felhívjuk a figyelmet a talajok jelentőségére, miszerint a talajon nem csak állunk, hanem élünk is. A Budapesti ZOO felkérését örömmel véve 3 napon keresztül muattuk be a talajokat elméleti és gyakorlati megközelítésben, játékos feladatokkal fűszerezve, törekedve arra, hogy a több ezres látogatóközönség minél többet megtudjon a talajokról, illetve a talajoknak az ember életében betöltött szerepéről.