2018. évi Talajtani Vándorgyűlés – Pécs

Talajtani Vándorgyűlés 2018

A Talajtani Vándorgyűlés az egyik, ha nem a legszélesebb körű talajjal foglalkozó szakmai rendezvény Magyarországon, amely kiváló szakmai fórumot biztosít a talajtan területén oktató, kutató, valamint a hatósági munkát végző felügyelők és a szakértői tevékenységet végző szakemberek számára. Célja, hogy az egybegyűlt talajos szakemberek beszámoljanak a szakmát érintő újdonságokról valamint megvitassák a Vándorgyűlésnek otthont adó terület aktuális talajtani kérdéseit, mely során újabb és újabb talajszelvények kerülnek feltárásra.

A 2018. évi Vándorgyűlést “Talajhasználat – funkcióképesség” címmel a Magyar Talajtani Társaság, az MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet, a Pécsi Tudományegyetem TTK Földrajzi Intézete, valamint a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete rendezte.

A vándorgyűlés témája: A talajvédelem szerepe a mezőgazdasági terhelés hatására jelentkező talajállapot változás mérséklésében

A vándorgyűlés kiemelt témája: Az ültetvények víz- és tápanyag-gazdálkodása és a talajvédelem

A konferencia időpontja: 2018. augusztus 30 – szeptember 1.

A konferencia helyszíne: Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar; 7624 Pécs, Ifjúság útja 6.

Vándorgyűlés szakmai programjának részét képezte a NÉBIH talajvédelmi szakértői továbbképzése. A szakértők részére a továbbképzés elfogadásához a pénteki napon megrendezésre kerülő délelőtti szekcióülésen, a délutáni elméleti előadásokon, és a szombati terepi napon kötelező lesz a részvétel. A szekcióülésre várjuk a talajvédelmi problémákat felvető előadásokat és a gyakorlati tapasztalatokat.

A Vándorgyűlés első körlevele itt olvasható: Talajtani Vándorgyűlés 1. KÖRLEVÉL – 2018.01.31.

A Vándorgyűlés második körlevele itt olvasható: Talajtani Vándorgyűlés 2. KÖRLEVÉL – 2018.04.13.

Szervező és Tudományos Bizottság:

A 2018. évi Talajtani Vándorgyűlés szervező Intézményei:

  • Magyar Talajtani Társaság (MTT)
  • Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar (PTE TTK) Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék, Földtani és Meteorológiai Tanszék
  • Pécsi Tudomány Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet (SzBKI)
  • Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézet (MTA ATK TAKI)
  • Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Talajvédelmi Hatósági Osztály (NÉBIH)

A Szervezőbizottság tagjai:

  • Elnök: László Péter – Magyar Talajtani Társaság
  • Bakacsi Zsófia – Magyar Talajtani Társaság
  • Bene László – PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet
  • Fuchs Márta – Magyar Talajtani Társaság
  • Gaál Krisztián – PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet
  • Geresdi István – Pécsi Tudományegyetem TTK
  • Gulyás Edit – NÉBIH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Talajvédelmi Hatósági Osztály
  • Jakab Gábor – PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet
  • Koós Sándor – MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet
  • Pirkó Béla – Magyar Talajtani Társaság
  • Szabó József – MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet
  • Szabóné Kele Gabriella – Magyar Talajtani Társaság
  • Szegi Tamás – Magyar Talajtani Társaság

Tudományos Bizottság tagjai:

  • Elnök: Tóth Tibor – Magyar Talajtani Társaság
  • Berényi Üveges Judit – Magyar Talajtani Társaság
  • Bíró Borbála – Magyar Talajtani Társaság
  • Czigány Szabolcs – Pécsi Tudományegyetem TTK
  • Csikászné Krizsics Anna – PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet
  • Dobos Endre – Magyar Talajtani Társaság
  • Dombos Miklós – MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet
  • Lehoczky Éva – Magyar Talajtani Társaság
  • Makó András – Magyar Talajtani Társaság
  • Novák Tibor – Magyar Talajtani Társaság
  • Pásztor László – MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet
  • Szabó Péter – Magyar Talajtani Társaság
  • Teszlák Péter – PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet
  • Tolner László – Magyar Talajtani Társaság

 

Program:

A Program és Absztrakt füzet innen tölthető le …

 

Támogatók:

  • Növényvédelmi Szövetség
  • Syngenta Magyarország
  • Bayer CropScinece Magyarorzság
  • BASF Hungária Kft.
  • Őstermelő – Gazdálkodók Lapja
  • Agrárágazat
  • Agronapló

 

2018. évi Talajtani Vándorgyűlés (Pécs): TALAJVÉDELEM Különszám 2020 (csak on-line megjelenés)