Talajtani Vándorgyűlés 2020 – Sárvár

Kedves Kollégák!

Nagyjából egy évvel ezelőtt, amikor elkezdtük szervezni a 2020-as Talajtani Vándorgyűlést nem gondoltuk, volna, hogy ennyire rendhagyó módon tudjuk csak megtartani. Annak ellenére, hogy sok szempontból lesz emlékezetes ez az év (kinek így, kinek úgy), mégis sikerült egy webes találkozót megszervezni az utolsó pillanatban. Szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára, s a Szervezőbizottság is ennek szellemében alakította, formálta a rendezvény menetét, de sajnos a COVID-19 járvány aktuális helyzetére való tekintettel az utolsó pillanatban (is) át kellett szerveznünk a programot. Próbáltunk úgy reagálni a kialakult helyzetre, hogy az mégis adjon valamit a szakembereknek, ha más nem úgy, hogy egy szűk egy órás webes konferencián számolhattak be legújabb talajtani kutatásaikról az arra jelentkező kollégák.

A programok közül két eseményt a Szervezők szűk körében – mindentől függetlenül – megtartottunk, melyről több órányi videófelvétel készült. A nyersanyagból terveink szerint minél hamarabb össze fogunk állítani 2-3 kisfilmet, megörökítve a Talajtani Vándorgyűlések egyik mozgatórugójának számító talajszelvények és azok környezetének bemutatását, illetve leírását. A másik kiemelkedő esemény Stefanovits Pál professzor, a Magyar Talajtani Társaság örökös elnökének tiszteletére egy magyar tölgy facsemete ültetése, lévén idén novemberben ünnepelné 100. életévét. A fácskát a Sárvári Arborétumban ültettük el, mely elé egy márvány emléktábla is került. Megtiszteltetés volt, hogy a faültetésen a professzor úr egyik fia, Stefanovits Pál is részt vett.

Ezen felül az Absztrakt kötetet, a Terepi füzetet a szelvény leírásokkal, a környéket reprezentáló egyéb talajszelvények bemutatóit, valamint a bemutatott előadások anyagait is közzé tettük a Magyar Talajtani Társaság weboldalán.

Köszönjük mindenkinek, aki megtisztelte a Szervezőbizottságot hitével, kitartásával és regisztrált a Talajtani Vándorgyűlés 2020 – Sárvár rendezvényre. Reméljük a soron következő rendezvényt a hagyományos háromnapos formában, személyes jelenléttel tudjuk megtartani.

Tisztelettel a Szervező bizottság