MTT közérdekű kategória bejegyzései
Vándorgyűlés- második körlevél
Megjelent a Debreceni Talajtani Vándorgyűlés második körlevele!
Módosult az összefoglalók beküldésének határideje, május végéig várják a szervezők az előzetes anyagokat. Az előadás elfogadásáról június 20-ig döntenek. A regisztrációs díj befizetésének határideje az előadók számára június 30. (a szervezők ezt követően tudnak már biztosan „számítani” az előadóra).
Akik nem tartanak előadást, de jönnek a Vándorgyűlésre, természetesen május 30. után is jelentkezhetnek, de lehetőleg minél előbb regisztráljanak, hogy megkönnyítsék a szervezők dolgát. A regisztrációs díj június 30. előtti befizetése kedvezményes.
A Társaság új elnöke – Dr. Tóth Tibor
Közgyűlés – 2016. május 4. Gödöllő 13.00
Amint az a Hírlevelekből már közismert, május 4-én időközi elnökválasztással egybekötött Közgyűlést tartunk Gödöllőn. Minden tagtársunk megjelenésére számítunk!
Debrecen -Talajtani Vándorgyűlés 2016
„Okszerű talajhasználat – Talajvédelem”
címmel kerül megrendezésre az idei Talajtani Vándorgyűlés, melynek
- Helyszíne: Debrecen
- Időpontja: 2016. szeptember 1-3.
Megjelent a Vándorgyűlés első körlevele és a regisztrációs lap!
Megjelent a keszthelyi vándorgyűlés anyaga
Megjelent a Talajvédelem különszáma, benne a Talajtani Vándorgyűlés anyagaival!
A Vándorgyűlés programja és a teljes kiadvány letölthető:
http://www.georgikon.hu/rendezvenyek/talajtani-vandorgyules
A nyomtatott példányok Keszthelyen a talajtani csoportnál vannak („A”épület, Deák F. u. 16.). Innen elvihetők, illetve a Szervezők ígérik, hogy kisebb tételekben elviszik olyan „központi” helyekre ahonnan többekhez eljuthat.