2017 május 20-án a gödöllői Zöld Óvodában tematikus napot rendeztek az Óceánok, tengerek és vizek, valamint a kapcsolódó környezeti elemek témában. A NAIK MGI rendezvényén bemutatott interaktív talajtanos bemutató nagy sikerére való tekintettel meghívták a Magyar Talajtani Társaságot, valamint a MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézetet a rendezvényre, hogy mutassuk be a talajok tulajdonságait, funkcióit, illetve az földi élet szempontjából betöltött fontosságát, lévén a víz körforgásában a talajnak igen nagy jelentősége van.
A felkérést örömmel vettük, így egy 3 fős MTT-TAKI „különítmény” mutatta be a talajok fizikai-biológiai tulajdonságait, egy interaktív bemutató keretében. Ezen a napon a játéké volt a főszerep, így nagy sikere volt a zsebtalaj készítésnek, az agyaggal, vályoggal valamint a homokkal való gyurmázásnak, illetve a nagyobbacska érdeklődők a „Magyarország talajai” című puzzle kirakásában jeleskedtek. A talajlakó állatokat bemutató asztalnál folyamatosan nagy érdeklődés volt, így többször is tumultus alakult ki a 3 órás program ideje alatt.
Lévén, hogy a Talajok Nemzetközi Évtizedében (2015-2024) kiemelten fontosnak tartjuk a figyelemfelhívást a talajok jelentőségére, fókuszálva arra, hogy a talajon nem csak állunk, hanem élünk is, jó volt játszva tanulni a kicsikkel. Reméljük jövőre is meghívást kapunk az ehhez hasonló eseményre.