2025 a Talajszennyezettség és Talajfedés Éve

Július 9-én került sor a „A Talajszennyezettség és Talajfedés Éve” tematikus év ünnepélyes nyitóeseményére, mely egyben a Társaság támogatói számára szervezett találkozó is volt. Az eseménynek a Miskolci Egyetem Fintelligence terme adott otthont.

Fotó: Végh Csaba (Miskolci Egyetem)

A rendezvényt Dr. Szalontai Lajos, a Miskolci Egyetem, Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar oktatási-tanulmányi dékánhelyettese nyitotta meg, majd Dr. Dobos Endre, az MTT elnöke köszöntötte a szép számban összegyűlt résztvevőket. A köszöntők után a támogató cégek képviselői közül többen megosztották szándéknyilatkozatukat, jelezve elköteleződésüket a Társaság és a talajvédelem ügye mellett.

A tematikus év céljait bemutató program keretében két előadás hangzott el:
Dr. Szabó Zoltán (MTT Talajszennyezettségi Szakosztály, elnök) és Maucha Gergely (Földfelszín-monitorozási Osztály, osztályvezető, Lechner Tudásközpont) részletes és gazdag szakmai anyaggal világították meg a talajszennyezés és talajfedés problémaköreit.
Az előadások anyagai az alábbi linkeken érhetők el:
Az akkumulátor ipar potenciális környezeti és egészségügyi kockázatai
Területfoglalás (land take) és talajfedés (soil sealing) Magyarországon a távérzékeléssel nyert adatok tükrében

Az esemény egyik fő üzenete, hogy a talajok védelme, a szennyezések megelőzése és a felelős talajhasználat mindannyiunk közös ügye. A Magyar Talajtani Társaság legfontosabb feladata, hogy ezt az üzenetet a szakmától kiindulva a társadalom minél szélesebb rétegeihez eljuttassa, elsősorban az oktatáson és a gazdálkodók bevonásán keresztül.
Ezúton is köszönjük a szakmai és anyagi támogatást partnereinknek, akik jelenlétükkel és hozzájárulásukkal segítik munkánkat.

Képgaléria Fotók: Végh Csaba (Miskolci Egyetem)