MTT Vezetőség választás 2026  – Jelöltek és bemutatkozásuk

Az idei Talajtani Vándorgyűlés keretében a Magyar Talajtani Társaság Tisztújító Közgyűlést tart, mivel a jelenlegi vezetői mandátumok lejárnak.
A Jelölő és Szavazatszámláló Bizottság a felhívására beérkezett jelölések alapján, a jelöltekkel történt egyeztetést követően összeállította a vezetőségi és felügyelőbizottsági tisztségekre jelöltek listáját.
A Társaság Alapszabálya szerint:
„A Társaság elnökét, elnökhelyettesét és titkárát, a Felügyelőbizottság elnökét és tagjait a szavazati jogú tagok teljes körű, nyílt jelölési eljárás nyomán a Tisztújító Közgyűlésen titkos szavazás útján választják meg. A tisztségviselők mandátuma maximum 4 évre szól. A tisztségviselők ugyanazon tisztségre két egymást követő ciklusra választhatók.”
Mivel a Társaság taglétszáma meghaladja a 100 főt, ezért Felügyelőbizottság működtetése is kötelező. A Felügyelőbizottság elnökét és két tagját a tagság közvetlenül választja meg, a vezetőség tagjaival azonos módon és időtartamra.

Figyelem! A soproni Talajtani Vándorgyűlés helyszínt és alkalmat biztosít a Tisztújító Közgyűlés megtartására, azonban a Közgyűlésen való részvétel valamennyi MTT tag számára nyitott, és nem feltétele a Vándorgyűlésre történő regisztráció.

A Tisztújító Közgyűlés időpontja: 2026. szeptember 3., 17:20 óra
Helyszíne: Soproni Egyetem, Ligneum, Sopron, Bajcsy Zs. u. 4.
A Közgyűlés kizárólag jelenléti formában kerül megtartásra.

A Jelölő és Szavazatszámláló Bizottság a beérkezett jelölések és a jelöltekkel történt egyeztetés alapján az alábbi jelöltlistát állította össze:

  • Elnökjelölt: Dobos Endre
  • Alelnök jelöltek: Hupuczi Júlia, Koós Sándor
  • Titkárjelölt: Makádi Marianna
  • Felügyelőbizottsági elnökjelöltek: Bidló András, Molnár József, Vigh Ferenc
  • Felügyelőbizottsági tagjelöltek: Félegyházi Fruzsina, Jakab Anita, Makó András

A jelöltek bemutatkozása és a tisztséggel kapcsolatos elképzeléseik az alábbi linkeken olvashatók:

Dobos Endre – elnökjelölt
Hupuczi Júlia – elnökhelyettes-jelölt
Koós Sándor – elnökhelyettes-jelölt
Makádi Marianna – titkárjelölt

Bidló András – felügyelőbizottsági elnökjelölt
Molnár József – felügyelőbizottsági elnökjelölt
Vigh Ferenc – felügyelőbizottsági elnökjelölt
Félegyházi Fruzsina – felügyelőbizottsági tagjelölt
Jakab Anita – felügyelőbizottsági tagjelölt
Makó András – felügyelőbizottsági tagjelölt

Év Talaja Piknik Szadán

2026. június 17-én 9 órától Szadán rendezzük meg az „Év Talaja Piknik” eseményt Szada Nagyközség Önkormányzatával közösen, a 2025. Év Talaját adó településen.
Az idei rendezvény központi témája: „A talajok városi élete – települési talajproblémák és talajszolgáltatások”.
A programban szakmai előadások, talajszelvény bemutató, kerekgödör-beszélgetés és piknik is helyet kap. A nap célja, hogy kötetlenebb formában teremtsen lehetőséget szakmai találkozásokra, beszélgetésekre és a talajjal kapcsolatos szemléletformálásra.
A részletes program az alábbi plakáton olvasható.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrációs link:  https://forms.gle/oSpBPQMnjMDVLax38
Facebook esemény: https://fb.me/e/62gQjvhIt
Parkolás:
https://maps.app.goo.gl/g1k63y8aAYpYQEYt7
https://maps.app.goo.gl/8VFLVxkVwn7QPVJh6
Kérjük, vigyék hírét az eseménynek, és legyünk együtt minél többen egy jó hangulatú pikniken Szadán!   

2026-ban is keressük az Év Talaját!

FIGYELEM! A jelölési határidőt 2026.május 6-ig meghosszabbítottuk!

Talajaink népszerűsítése érdekében a Magyar Talajtani Társaság 2022-ben, az Agrárminisztériummal együttműködésben elindította az „Év Talaja” kezdeményezést. Az Év Talaja azóta hagyományteremtő módon minden évben megválasztásra kerül. 2023-tól bárki jelölhet szelvényt Magyarország, illetve az egész Kárpát-medence területéről.

A jelöléseket 2026. április 30-ig várjuk az alábbi jelölőlap kitöltésével: https://forms.gle/uqNq6KSKn8TNsZ7u5
A jelölés formai követelményeit a jelölőlap kérdései tartalmazzák.
Bővebb információ és részletes tájékoztatás a FELHÍVÁS oldalán olvasható.

TALAJ a talpad alatt 2026

A Magyar Talajtani Társaság 2026. március 20-án 10:00 órától immár harmadik alkalommal rendezi meg országos figyelemfelkeltő kampánynapját „TALAJ a talpad alatt” címmel. A kezdeményezés célja, hogy ráirányítsa a figyelmet egyik legfontosabb természeti erőforrásunkra és nemzeti kincsünkre, a termőtalajra, annak állapotára és fontosságára. Célunk, hogy a laikus érdeklődők élményszerű, közérthető formában kapjanak képet arról, mennyi információt rejt egy talajszelvény, és milyen sokrétű tudomány a talajtan.
Bővebb információ, bekapcsolódó helyszínek, jelentkezés ITT található, ahol az eseménnyel kapcsolatos tudnivalókat folyamatosan frissítjük.
Facebook esemény: https://fb.me/e/48pDMaEss

Nem csak por és sár – A titokzatos talaj

A Magyar Talajtani Társaság időszaki kiállítása a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban Magyarország különböző tájairól származó talajszelvényeken keresztül mutatja be a Kárpát-medence rendkívüli talajtani változatosságát, valamint azt, hogy a talaj miként válik az élet, az élelmiszer-termelés, a vízszabályozás és a klímavédelem egyik kulcsfontosságú alapjává. A tárlat közérthetően beszél a talaj működéséről, sérülékenységéről, a talajdegradáció kihívásairól és a regeneratív megoldások lehetőségeiről – tudományos és művészeti nézőpontból egyaránt. A közel három hónapon át látogatható kiállítás élményszerű felfedezőútra hívja a látogatókat ebbe a gyakran láthatatlan világba.
Kiállításmegnyitó: 2026. február 11. 14:00 óra
Helyszín: Budapest, Vajdahunyadvár, Magyar Mezőgazdasági Múzeum
A megnyitó eseményen történő részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni az alábbi linken lehet: https://forms.gle/zvcZRFUHY1bMt1ok7
Bővebb információ a megnyitóról: https://fb.me/e/iIMZ5BHlh
A kiállítás 2026. február 11. – április 30. között tekinthető meg.
További információ: https://www.mezogazdasagimuzeum.hu/kiallitasok/nem-csak-por-es-sar-a-titokzatos-talaj
A kiállítás megvalósulásában közreműködött:
Magyar Talajtani Társaság, Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Miskolci Egyetem – Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar – MFK Soil Division, Baptista Szeretetszolgálat – NoPlanetB projekt, Borbas Projekt, ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja, MTA DAB Talajbiológiai Munkabizottság

Az Év Talaja 2025 Konferencia – Talajok Világnapja a Vajdahunyadvárban

December 5-én, a Talajok Világnapját ezúttal a Vajdahunyadvárban, Az Év Talaja 2025 Konferencián ünnepeltük. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum adott otthont a rendezvénynek, mely a Magyar Talajtani Társaság 2025-ös tematikus évéhez kapcsolódva a talajfedés és a talajszennyezés kérdéskörét állította a középpontba.

Fotó: Papp Tibor (Magyar Mezőgazdasági Múzeum)
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Két tartalmas nap a talajtudatosság jegyében Magyarországon

November 12-14. között sikeresen lezajlott a Soil Literacy and Awareness Raising Workshop and World Soil of the Year 2025 Picnic (Talajismereti és talajtudatosság-növelő workshop és Világ Év Talaja 2025 Piknik) elnevezésű kétnapos szakmai programunk, amely a talajtan szerepének és jelentőségének bemutatását állította középpontba. Az esemény annak apropóján került megrendezésre, hogy 2025-ben a Világ Év Talaja címet egy magyarországi, a Püspökladányi Arborétum területén található talajszelvény nyerte el.

Fotó: Lévainé Veres Anikó
Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az Év Talaja Konferencia 2025 – MEGHÍVÓ

A Talajok Világnapján, 2025. december 5-én kerül megrendezésre Az Év Talaja Konferencia Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A konferencia a talajfedés és talajszennyezettség tematikus évének kiemelt eseménye. 
A rendezvény keretein belül kerül sor a Stefanovits Pál Emlékdíj ünnepélyes átadására, valamint Az Év Talaja 2025 – a szadai nyertes talajszelvény – leleplezésére és bemutatására is.
A meghívó a részletes programmal ITT olvasható.
A  részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékukat az alábbi űrlap kitöltésével 2025. november 30-ig jelezzék: Az Év Talaja Konferencia 2025 – Regisztráció
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Magyarországé a „Világ Év Talaja 2025” cím

A kanadai Winnipegben megrendezett Soils for our Future 2025 Conference keretében Társaságunk elnöke, Dr. Dobos Endre átvette a „Világ Év Talaja 2025” (IUSS World Soil Of The Year 2025) győztes talajszelvényéért járó díjat.

Nagy büszkeség és öröm számunkra, hogy a magyar talajszelvényt választották győztesnek, és így hazánk egy időre ismét a nemzetközi talajtani szakma érdeklődésének középpontjába került.
Bővebb információ, leírás, cikkek, képek és videó (angol nyelven) a püspökladányi talajszelvényről, amely elnyerte a Világ Év Talaja 2025 címet: https://talaj.hu/wsy-2025/

2025 a Talajszennyezettség és Talajfedés Éve

Július 9-én került sor a „A Talajszennyezettség és Talajfedés Éve” tematikus év ünnepélyes nyitóeseményére, mely egyben a Társaság támogatói számára szervezett találkozó is volt. Az eseménynek a Miskolci Egyetem Fintelligence terme adott otthont.

Fotó: Végh Csaba (Miskolci Egyetem)
Egy kattintás ide a folytatáshoz….