Beszámoló a kongresszusok közötti ügyvivő közgyűlésről

2020 november 18 és 21 között, szerdán este, csütörtökön délben és pénteken este, valamint szombaton koradélután 3-3 órát a képernyő elé szögezve töltöttem a Nemzetközi Talajtani Unió (NTU-IUSS) ügyeivel kapcsolatban. Néhány sorban összefoglalom a közgyűlés legfontosabb jellemzőit, majd röviden érintem a legfontosabb eseményeket kitérve a magyar vonatkozásokra és a végén megemlítem az érdekesebb fejleményeket.

A rendezvény hivatalos neve „Council meeting during the IUSS Inter-Congress Meeting 2020 Online” volt. Az NTU kétévente tart közgyűlést, mindig több ülésben vagy a világkongresszusok előadó napjain (ebédidőben, ilyenkor könnyű fogyókúrát tartani!) vagy félidőben a két kongresszus között, de már a következő kongresszus helyszínén azért, hogy a vezetőség megismerje a kongresszusi központot. Célja a vezetőség és a főbb tisztségviselők beszámolója a nemzeti tagszervezetek képviselői számára az elmúlt két év tevékenységéről. Ebben az esetben a résztvevők szerepe a tudomásul vétel, megvitatás, kérdésfeltevés, új javaslatok tétele volt, illetve egy esetben szavazás volt.

A virtuális (online) közgyűlést az NTU elnök (Takashi Kosaki) és a Glasgow-i világkongresszusi alelnök (Bruce Lascelles, (aki a soron következő kongresszust rendező országot, a Brit Talajtani Társaságot képviselte) vezette, a lebonyolításban segítettek a bécsi titkárság munkatársai. Három ülés alatt folyt a közgyűlés a negyedik ülés a Kutatási Fórum előadásait tartalmazta.

A közgyűlésen 23 pontban összefoglalt témák jó része már korábban előkerült az NTU félévenkénti Bulletinjeiben, illetve a havonkénti hírlevélben (IUSS Alert), de a közgyűléshez a résztvevők megkapták a részletes 120 oldalas napirendet/beszámolót, az előadók az ülések alatt ezt ismertették élőszóban, gyakran előadást kivetítve és az előadásokat követően kérdéseket, megjegyzéseket tettek a résztvevők virtuálisan vagy üzenetek formájában.

Legterjedelmesebb a négy ágazat (Division) vezetőinek beszámolója volt, ők kitértek a hozzájuk tartozó minden bizottság (Commission) és munkacsoport (Working Group) kétéves tevékenységére.

Hazaiak közül a közgyűlés alatt a virtuális térben beszámolt, hozzászólt, jelen volt Michéli Erika első ágazati elnök (1. Ágazat Talajok térben és időben) és szóba kerültek a magyar tisztségviselők, úgymint Dobos Endre (1.3 Bizottság Talajképződés elnöke), Tóth Brigitta (2.1 Bizottság Talajfizika alelnöke) valamint az általam vezetett bizottság (3.6 Bizottság Szikes talajok) kétéves tevékenysége is.

Felsorolásszerűen a következő fő napirendi pontok [1-23] voltak:

  • [1-2-3-4-5] A közvetlenül megelőző megbeszélések összefoglalói, majd az elnök, titkár, kincstárnok beszámolója sorban.
  • [6-7-8-9] Az 1-2-3-4 ágazat vezetőinek beszámolója sorban.
  • [10-11-12-13] A díj, költségvetési, alapszabály és elnökválasztási bizottságok beszámolói.
  • [14] Kutatási Fórum (az ágazatok mellett a tisztségviselők részvételével működő csoport).
  • [15] Tiszteletbeli tagok megválasztása.
  • [16] A tisztségviselők soron következő választásának előkészítése.
  • [17] NTU támogatások.
  • [18] A Talajok Nemzetközi Évtizede eseményei.
  • [19-20] Nemzetközi ügyek, ideértve a Nemzetközi Tudományos Tanáccsal (International Science Council (ISC), korábbi neve International Council for Science (ICSU) volt, a legnagyobb globális tudományos ernyőszervezet) kapcsolatos ügyek. A Nemzetközi Tudományos Tanácsban az NTU mellett sok más nemzetközi tudományos unió és nemzeti akadémiák, például az MTA is, tagszervezet.
  • [21] A 2022-es glasgowi világkongresszus előkészületei. A rá következő világkongresszus 2026-ban a kínai Nankingban (Nanjing a hivatalos angol és kínai átírásban) lesz.
  • [22] A 2030-as világkongresszusra jelentkező nemzeti szervezetek (a kanadai Toronto és nigériai Abuja) bemutatkozása.
  • [23] Készülődés a 2024-es százéves évfordulóra, mivel 1924-ben alakult meg Rómában a Nemzetközi Talajtani Társaság, a NTU elődszervezete.

 

Ha a fentiekkel kapcsolatban kérdések merülnek fel, szívesen válaszolok.

Tóth Tibor

Budapest, 2020. december 15.