Talajtani Vándorgyűlés / Közgyűlés – FONTOS

Tisztelt Társasági Tagok!

A Talajtani Vándorgyűlés Szervezőbizottsága elkészítette a találkozó részletes tervét, melyet ezúton közread. Amint a neve is mutatja ez egy terv, melynek részletei kismértékben még változhatnak.

Letölthető Talajtani Vándorgyűlés 2018 tervezet: Vándorgyűlés Program Füzet

FONTOS:

  1. A poszter szekció (és rövid előadások) csütörtökön, a plenáris előadásokat követő ebéd után kapott helyet, hogy hosszabb ideig lehessen azokat megtekinteni. A poszterállványokra legfeljebb A0-as méretű, álló formátumú poszter helyezhető el.
  2. A Szervezők kérik, hogy a posztereket kiállítók ne csak „őrizzék”, hanem lehetőleg egy rövid (3 perces, azaz legfeljebb 2-3 diából álló) előadásban hívják is fel a figyelmet a posztereikre. Ezzel egymás témáinak jobb megismerését segítik elő. Aki élni kíván a bemutatkozás ezen lehetőségével, CSÜTÖRTÖK REGGEL, A REGISZTRÁCIÓS PULTNÁL iratkozzon fel a „rövid poszter előadások” listára.
  3. A terepi program a Villányi borvidék egyes helyszíneit érinti. A szokatlan terepi körülmények (dűlők közti keskeny utak) miatt a szervezők három csoportba osztják a résztvevőket. Az egyik csoport a másik kettőtől abban különbözik, hogy az egyik általuk felkeresett szelvény csak gyalogtúrával közelíthető meg (összesen kb. 6 km, 300 m szint). A gyalogtúrán való részvételi szándékot  CSÜTÖRTÖK REGGEL, A REGISZTRÁCIÓS PULTNÁL kell jelezni.
  4. A Magyar Talajtani Társaság Tisztújító Közgyűlésére 2018. augusztus 31-én, pénteken kerül sor, melyre minden tagtársunkat szeretettel várjuk, függetlenül a Vándorgyűlésen való részvételtől! Helyszín: Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar (7624 Pécs, Ifjúság útja 6.). Időpont: 18:00.

Üdvözlettel: Bakacsi Zsófia